Tevékenységek

Anjou Udvari Lovagkör – a tudatos értékteremtés útján

Hajdú-Bihar Megye képviseletében a Magyar Értékek napján, Budapesten

Az Anjou Udvari Lovagkör Kardvívó és Önvédelmi Iskola Sportegyesület (székhelyünk: 4032 Debrecen, Illyés Gyula u. 9.) 2004-ben alakult, tagjaink a lovagi kultúra hagyományainak és értékeinek ápolása mellett elkötelezett személyek. Kiemelt profilunk különféle kulturális, sport és közművelődési tevékenységek végzése. 2016 decemberében a Nemzeti Művelődési Intézet “kiemelkedő közművelődési és kulturális tevékenységért” tüntette ki egyesületünk vezetőjét, Dr. Pávay Tibort. Országos hatókörrel működünk, és határon túl is vállalunk oktatást, előadást és bemutatókat magyar és angol nyelven – évek óta közművelődési megállapodással bírunk Debrecen önkormányzatával is. Tevékenységeink sokszínűek, több különálló szekciót is üzemeltetünk. Amennyiben valamelyik tevékenység felkelti érdeklődését, keressen elérhetőségeinken bizalommal, és szívesen szolgálunk bővebb felvilágosítással, referenciákkal, médiaanyaggal. Szívesen működünk együtt más szervezetekkel, személyekkel, és tevékenységeinkhez (lévén non-profit szervezetként működünk) szponzorokat is folyamatosan keresünk. Az elmúlt évek szakmai munkájának köszönhetően mára gyakorlatilag összes szekciónk önállóan is értéket teremt, megáll a lábán, modern kifejezéssel: piac- és reklámképes.

1. Álompengetők – historikus régizenei szekció

Zenélés a Campuson

A szekció elsősorban az udvari hagyományokat ápolja. Az Álompengetők Középkori Együttes magját a tagok alkotják, de ma már külsős profi zenészek is segítik munkánkat. Az együttes elsősorban a középkori udvari, világi és szakrális regiszterbe tartozó dalokat adja elő, zenésíti meg eredeti (okszitán, középangol, galeo-portugál, középfelnémet, stb.) nyelven és önálló magyar fordításban is. (A műfordításokat medievisztikai szekciónk végzi.) Ezen túl a trubadúr hagyományoknak megfelelően önálló kontrafaktumokat is alkotunk, sőt újabban fúziós világzenét is játszunk historikus hangszereken. Az együttes kitüntetésben részesült a historikus zenei kultúra hiteles és színvonalas ápolásáért. Vállalunk fellépéseket jótékonysági és üzleti alapon is, várnapokon, városi rendezvényeken, templomokban. Évente 5-10 zenei fellépést bonyolítunk le, ahol narráció keretében kultúrtörténeti érdekességet is megosztunk a közönséggel – igény esetén korabeli táncokkal is gazdagítva a színpadképet. Debrecen kulturális életében is aktív szerepet vállalunk, a Belvárosban fél évig állandó hétvégi élőzenés fellépőként szerződtetett minket a Honfoglaló Étterem. Két egymást kövező évben pedig nagyszabású templomi turnén vettünk részt a megye keresztény templomaiban, amiről tucatnyi sajtóorgánum hírt adott. A megyei Ars Sacra fesztivált és a debreceni Templomok Éjszakáját is zenészeink nyitották meg a Református Kollégium Oratóriumtermében. A zenei fellépéseken túl székhelyünkön üzemeltetjük heti-kétheti rendszerességgel az Aulae Cantus régizenei kört, itt külsős érdeklődőket is oktatunk historikus hangszeres zenére, kulturális előadásokat is tartva. (Ezt igény szerint táborokban is megvalósítjuk.) Egy debreceni közösségi házban évekig hátrányos helyzetű fiatalokat is oktattunk ingyenesen modern hangszeres zenére és énekre, karitatív és esélykiegyenlítő céllal.

2. Hosszúkardvívás – HEMA harcművészeti és sport szekció

Egyesületünk a Magyar Hosszúkardvívó Sportszövetség – ld. www.hosszukardvivas.hu ill. MHS Magyar Hosszúkardvívó Sportszövetség | Facebook – és a svájci székhelyű IFHEMA (International Federation of Historical European Martial Arts – ld. www.ifhema.com) alapító tagja, alapításkor az előbbinek az elnökét is egyesületünk adta. Szekciónk célja a különféle tradíciókra tagozódó középkori (elsősorban lovagi) harci művészetek kutatása, oktatása, életben tartása. Valamint ezen harcművészeti hagyomány modern sportolási igényeket is kielégítő versenyszintű gyakorlásának lehetővé tétele, e tárgyban versenyek szervezése. Heti két alkalommal tartunk középkori harcművészeti edzéseket Debrecenben, sportedző vezetésével. (Újabb csoportok indítása folyamatban van a környező városokban, saját instruktorokat is képzünk.) Országszerte szoktunk harcművészeti szemináriumokon részt venni, előadásokat tartani, cikkeket publikálni e tárgyban. A historikus kódexekből rekonstruált mozgásforma fő fegyvere a lovagi hosszúkard, de más fegyvernemeket is oktatunk. (A rekonstrukció tudományos hátterét a medievisztikai szekció biztosítja.) Mi rendeztük meg 2015-ben Hajdúsámsonban az Ars Ensis Lovagi Kör és Kardvívó Iskolával közösen 9 ország több mint ötven vívójának részvételével az első IFHEMA International Cup-ot, melynek nagyon jó sajtóvisszhangja volt itthon és külföldön is. Versenyzőink hazai és nemzetközi versenyeken a legmagasabb szinten is sikerrel szerepelnek évek óta. Maga a hosszúkardvívás rendkívül látványos, dinamikus, a verseny része kétkezes, akkreditált fém kardokkal, speciális modern sport védőfelszerelésben és körpáson zajlik, de több külön fegyvernemben is lehet indulni (nem összekeverendő az olimpiai vívónemekkel). A felkészülést sportedzők segítik. A vívók egy része ezen ősi harcművészetet a versenyzésért, mások az önfejlesztés és egészségmegőrzés végett gyakorolják – akár idős korban is. Szekció mottóját Kassai Lajostól kölcsönöztük: „Nem az ősöket kell követni, hanem amit az ősök is követtek.”

Önvédelmi oktatás

3. Pugilo© és Pugil© – női és utcai önvédelmi szekció

A Pugil© önvédelmi rendszer a nyugati harcművészeti hagyomány (pygme, bare-knuckle boxing, ökölvívás, palé, birkózás, ringen-abrazare, pankratosz, savate, pugio/daga tőrhasználat, stb.) talaján állva, mindenféle keleti misztikus körítés nélkül tanítja a leghatásosabb utcai önvédelmi technikákat – nagy hangsúlyt fektetve a mentális felkészítésre, a stressz-, és agresszió megfelelő kezelésére (stresszhelyzet-szimulálás), a lelki önvédelemre, a mindig kéznél lévő pusztakezes technikákat alapszintű eszközhasználattal is párosítva.  E tevékenységünkkel külön honlap is foglalkozik – ld. www.utcaionvedelem.hu ill. Utcai Önvédelem | Facebook. A tananyag bárki által (legyen akár gyengébb fizikumú férfi vagy nő) fokozatosan elsajátítható, az egyéni adottságok, ösztönös mozdulatok, ill. esetleges előképzettség figyelembevételével személyre szabható, fejleszthető. Aki nálunk tanul, reális önvédelmet tanul, sportedzői felügyelet mellett, és nem öncélú pusztítást. Szlogenünk: “Nem hősöket képzünk, hanem túlélőket!” Olyan embereket, nőket és férfiakat, akik el akarják kerülni az áldozattá válást, tenni akarnak saját maguk és szeretteik biztonságáért. “Ellenfél légy, ne áldozat!” Ebben segítünk. Heti kétszer tartunk női, férfi és gyermek önvédelmi edzéseket Debrecenben. Heti további két edzés beindítása van folyamatban a külvárosban. Az edzéseken (önkéntesek bevonásával) családbarát szolgáltatásként ingyenes gyermekfelügyeletet is biztosítunk az érintetteknek. Tucatnyi alkalommal tartottunk már utcai önvédelmi bemutatót a megyében, egy ideig a Magyar Honvédség toborzó irodájával is elkezdtünk együttműködni, Honvédségi Roadshow-kon bemutatva a rendszert megyeszerte. Hajdúsámsonban és Debrecenben is kértek már fel minket a polgárőrök önvédelmi továbbképzésére. Több bántalmazott embernek sikerült már segítségünkkel leküzdenie az „lelki démonait”. Fontosnak tartjuk speciális áldozatsegítő körünket, szolgáltatásainkat. Mert cél az áldozattű válás elkerülése, de ha valakit baj ért, fontos, hogy legyen hova fordulnia információért, segítségért. Ehhez folyamatosan keressük a megfelelő, humánus pszichológus szakembert. E kezdeményezés egy önvédelmi iskola esetében úgy tudjuk eléggé unikális, reméljük sikerül ehhez akár megfelelő támogatókat is szereznünk. A Kormányhivatal Áldozatsegítő Szolgálatával is kapcsolatban állunk.

4. Élő középkor – hagyományőr szekció

Lovagi bemutató közben

Érdeklődési területünk a lovagkor egészét (annak jelenbe s múltba ágazó gyökereit is beleértve) lefedi, ám bemutatóinkon főként az 1342-1410 közötti időszak udvari-lovagi hagyományait tárjuk a közönség elé, a korhű keretek fenntarthatósága végett. Mivel tagjai vagyunk a Honvédség és Társadalom Baráti Körének, és jó kapcsolatot ápolunk a Honvédség több szervével is, rendszerint lovagjaink kísérik lovagi páncélban a Szent Koronás Virágkocsit a debreceni Virágkarneválon – 2015-ben pedig mi képviseltük teljes Hajdú-Bihar Megyét a Magyar Értékek Napján a budapesti Szent István téren. Hagyományőr szekciónk rendszeresen vállal fegyveres-páncélos bemutatókat, ahol hölgy tagjaink is korhű középkori ruhákban szerepelnek (tánccal, énekkel, íjászattal). Ezen bemutatókon nagy hangsúlyt fektetünk az autenticitásra és a színvonalra. A lovagi kultúra iránti tisztelet okán kevéssé tudunk azonosulni azon elterjedt „haditornász” gyakorlattal, mikor a pusztán pénzt keresni, önmagukat kiélni vagy épp szórakoztatni akaró „fellépők” mindenféle homályos kulturális-történelmi ismeretekkel állnak a közönség elé. Szerintünk bemutatót tartani (vagyis produkciót a közönség elé tárni) csak akkor szabad, ha van valós, hiteles és értékkel bíró bemutatni valónk, melyet viszont csak rendszeres, belső, egyesületi oktató-nevelő munkával, gyakorlásokkal lehet kialakítani. Több féle bemutató típussal rendelkezünk – ideértve a narratív, dramatikus bemutatókat is. Iskolákban és múzeumokban rendszerint élő történelemórákat tartunk (történész, bölcsész, kutató) szakember tagjaink vezetésével. Családi-, városi- és várnapokon inkább középkori harcművészeti és  fegyverbemutatókat, illetve lovagi hétpróbákat. De középkori lovagi tábori életet is meg szoktunk jeleníteni nagyobb eseményeken saját sátrakkal, asztalokkal, korabeli eszközökkel emelve az izgalmas “illúzió” életteliségét, akár több nap hosszan is. Ilyenkor a táborban tagjaink középkori ételt főznek, zenélnek, néha vívnak, táncolnak, vívást oktatnak, fegyvereket, páncélokat, viseletet, eszközöket “mutogatnak”. Ez bármely hosszabb (minimum félnapos) rendezvénynek remek programja lehet. Hagyományőr szekciónk kézműves és gasztronómiai tevékenységeket is folytat. A kézművességet oktatjuk is gyerekeknek, a tagok által készített piacképes termékeket (pld. rózsaolaj tégelyben, bőr saru, nyílvessző, fonott kosár) pedig akár meg is lehet vásárolni tőlünk.

5. Pávatoll Lovagkorász Műhely – medievisztikai szekció

Kutató szekciónk elsősorban középkori művek fordításával, interpretációjával és kiadásával foglalkozik. Komoly medievisztikai kutatómunkát végzünk – jelenleg épp egy 13. századi katalán autográf lovagi kézirat, egy 14. századi itáliai bajvívómesteri értekezés, és egy unikális középkori szakácskönyv megjelentetésén dolgozunk. A kiadás költségeihez ha csak lehet, szponzorokat keresünk. Egyesületünk vezetője, Dr. Pávay Tibor a Debreceni Egyetem Filozófia Intézetében óraadóként több évig oktatott egyéb filozófiai tárgyakon túl “Lovagi Bölcselet” kurzust is a középkori filozófia oktatás keretében. Kutatásaink eredményeit nyilvános előadásokon is meg szoktuk osztani a közönséggel, de szakcikkeket is rendszeresen publikálunk. Műhelyünk nagyban segíti a HEMA harcművészeti szekció munkáját, a középkori bajvívómesteri értekezések fordításával. A hagyományőrző szekció munkáját a szakirodalmi megalapozottságon túl a kísérleti régészet metodikájával gazdagítva. De régizenei szekciónk műfordításait is e műhely végzi, vagy épp lektorálja.

6. Lovagi karitász szekció

Egészséges ételosztás a rászorulóknak

Az ősi lovagi tanítás szerint az erősebb dolga a gyengébbek, a rászorulók segítése és védelme. Rengeteg kevésbé ismert lovagi történet szól továbbá a belső értékek előtérbe helyezéséről a külsőségekkel szemben, valamint a toleranciáról és az elfogadásról. Ezen ősi értékek szellemében rendszeresen tartunk toleranciaerősítő, prevenciós és áldozatsegítő előadásokat (kultúrházakban, iskolákban), több városi és nemzetiségi önkormányzattal is együttműködve. Emellett adományosztással és adományszervezéssel is foglalkozunk (almaosztás, ruhaosztás célzott célcsoportoknak). Nevelőszülőknél nevelkedő hátrányos helyzetű fiatalok részére nyári lovagi táborokat szervezünk évek óta (Boldogkőváralja, Vekeri tó, stb.), így a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal is szakmai kapcsolatban állunk. De a fiatalok részére jótékonysági családi napokon is fellépünk (Leukémiás Gyerekeknek, Nagysándor telep roma fiataljainak, stb.). Ingyenesek oktatunk zenét hátrányos helyzetű fiataloknak, és ingyenesen vehetnek részt önvédelmi és vívó edzéseinken a nők, a gyermekek, és a kevés keresettel bírók.  Ezen túl elkötelezettek vagyunk a kultúraközi párbeszéd és a tolerancia eszméje mellett.  Roma fiatal zenészekkel is szoktunk közös produkciókat kialakítani, de a roma himnuszt is újrahangszereltük nemrég. Templomi előadásainkon pedig a három Ábrahámhitű vallás kibékítését szorgalmazó ritka középkori dalokat is megszólaltatunk. Esélyegyenlőségi területen is aktívak vagyunk – nemcsak női önvédelmet oktatunk, de áldozatsegítő pszichológusi tanácsadást is szervezünk, a nők, a roma és a fogyatékos emberek esetében antidiszkriminációs tanácsadást biztosítunk (amíg létezett Egyenlő Bánásmód Hatósággal szorosan együttműködve több sikeres esetet is végigvittünk). Mi több, ezen témákban az városi és járási esélyegyenlőségi kerekasztalon is aktívak voltunk pár évig.

Zöld Lovag – függő kert PET palackból

7. Természetvédelem – Zöld Lovag Projekt

Zöld Lovag Projektünk 2017-ben kezdődött, és mindenféle pályázati vagy egyéb támogatás nélkül valósult meg – kiteljesítéséhez szponzorokat és pályázati forrásokat folyamatosan kerestünk. (Végül a Tesco segített minket kisebb pályázati támogatással.) Ezzel egyben emléket állítunk egyik fiatalon elhunyt tagunknak is.  A projekt témái: – A környezetünkben termelődő leggyakoribb hulladékok (PET palack, papírhulladék) kreatív, kézműves és karitatív célú, környezetbarát újra-hasznosítása. – A környezettudatos szemléletmód oktatása, terjesztése, a természet védelme. – A természettel harmonizáló, tiszta és friss munkahelyi zöld környezet(ek) kialakítása. A projekt eredményeképp a Pósa utcai közösségi házban PET palackokból épült függőleges kertet állítottunk fel és gondoztunk (ezzel eltüntetve egy durva falfirkát is). A kertet a környéken lakók rendszeresen megcsodálták és dícsérték – két környező városban is van rá érdeklődés hogy átvegyék a know how-t. Már gyártjuk télire a papírhulladékból készült papírbriketteket, melyet szociális területen dolgozó tagjaink által készített környezettanulmányt és családlátogatást követően józan életű idős egyedülállóknak és olyan gyermekes, rászoruló családoknak fogunk kiosztani, akik bizonyíthatóan mindent megtesznek gyermekük taníttatásáért, felzárkóztatásáért (nyíltan, transzparensen és vállaltan szelektálunk). Ezen túl egy különleges eljárással PET palackokból és háztartási anyagokból kültéri padokat, asztalokat is készíteni tervezünk. ​

Reméljük, egyesületünk elnyerte tetszését. Tevékenységeinkről és szolgáltatásainkról friss információkat honlapunkon:  www.aule.hu, és FB oldalunkon: www.facebook.com/anjoulovag találhat.Amennyiben bővebb referenciákra, ismertetőre, médiaanyagra lenne szüksége, vagy szívesen egyeztetne velünk személyesen csatlakozási, együttműködési, szolgáltatás-vásárlási vagy szponzorálási céllal, forduljon bizalommal az egyesület vezetőjéhez, Dr. Pávay Tiborhoz az alábbi elérhetőségeken.

Telefon: 06307002347.

E-mail: pavaytibor(kukac)gmail.com.

Levelezési cím: 4032 Debrecen, Illyés Gyula u. 9.